Az idős koruk, mozgásszervi vagy neuropátiás betegségük, esetleg kiterjedt bénulás miatt mozgásukban korlátozott emberek idejük jelentős részét ágyban fekve töltik. A fekvő testhelyzet közvetlen egészségügyi kockázatokat hordoz: a nyomáspontokon igen gyorsan kialakulhat szövetkárosodás, felfekvéses fekély, mint ahogy jelentős a pszichés terhelés is, hiszen a korlátozott aktivitás a betegek mentális állapotára is negatívan hat. Kevésbé lehetnek aktív részesei a társasági életnek, kényelmetlen számukra a tévénézés, csakúgy, mint a munkavégzés. A SMARTFORM fejlesztésekor azt a célt tűztük ki, hogy az ilyen típusú problémákat megelőzzük, illetve a kialakult betegség súlyosbodását elkerüljük.
Ha hosszabb ideig biztosítani tudjuk a felhasználó számára a biztonságos ülés lehetőségét, megnő az aktívan töltött idő mennyisége, ezáltal lényegesen kedvezőbbé válnak mind a biológiai paramétereik, mind a pszichikai tényezők. A felsőtest és a kar mozgathatóvá, használhatóvá tételével az érintett önálló feladatok elvégzésére is alkalmassá válik.
Az ülő testhelyzet elérését egy olyan ülő- és fekvőbútorral érhetjük el, amely meghatározott időközönként egy beépített program segítségével önállóan átmozgatja a beteget, így a testpozíció megváltoztatásával elkerülhető bizonyos testrészek állandó terhelése.
A SMARTFORM by ANFINEO innovatív ülő- és fekvőbútor ülő, félig ülő–félig fekvő pozíciói automatikus vezérléssel érhetők el, egy mobilapplikáció segítségével maga a felhasználó is képes működtetni az előre beprogramozott eszközt. Egyedülálló az ülőfelület hullámzó mozgása, az automatizálás, az egyénre szabás lehetősége, valamint az állíthatóság a mozgásukban korlátozott felhasználók számára is megteremti a hosszabb ideig történő ülés lehetőségét.